1983-1984
Zenei pályám már korán elkezdődött. A komlói Kodály Zoltán Zenei Általánosba jártam, közben klarinétozni tanultam az Erkel Ferenc Zeneiskolában. Gimnáziumi éveim alatt különböző fúvószenekarokban játszottam – már szaxofonosként –, és ekkor kerültem a pécsi Baranya Big Bandbe. Ezt követően, 1984-ben a pesti Jazz Konzervatórium szaxofon tanszakán kezdtem el tanulmányaimat. Néhány év múlva a jazz műfajtól más irányba indultam, és pop-, rockzenekarok szólistájaként tűntem fel. Pályám kezdetén többször is elnyertem az „Év Muzsikusa” címet a szakma, majd a közönség megítélése alapján is. Számos kiemelkedő zenekar tagja voltam, neves előadók koncertjein, albumain vettem részt szólistaként.
1983-1984
1984-1985
1985-1986
1986-1987
A Bancock Brass fúvós kórussal játszottunk ezekben az együttesekben.
1988-1991
1990-1991
1992
1992-1994
1993-1994
1993-1994
1994
A Hungaroton gondozásában megjelent Útban hozzád című szólóalbumom.
1996-1997
Az együttes egyik alapító tagja voltam. Vaya Con Dios, Shakatak, Annie Lennox, Incognito, Brand New Havies,
Hazel O Connor feldolgozásokat játszottunk.
1996-1998
1996-1999
Az együttes egyik alapító tagja voltam.
1997
Ott voltam a Bikini 1997-es, a Budapest Sportcsarnokban tartott visszatérő koncertjén is.
2003
A Papp László Budapest Sportarénában ünnepelte az együttes a 20. születésnapját.
2006-2008
2006
Közös albumom Benkő Péter színművésszel.
2007
2007
Ekkor jelentek meg a Csillagok, csillagok… című népdalfeldolgozásokat tartalmazó, és Sunset through the trees című, saját dalaimat jazzy stílusban előadott albumaim.
2007
Horgas Eszter fuvolaművésszel a Müpában bemutatott Charlotte című előadásban zenéltem együtt.
2008
Adagio együttes harmadik, Érintés című albumának lemezbemutató koncertje 2008. május 9-én volt a Papp László Budapest Sportarénában.
2009-2011
Második formáció.
2013-2017
2016-2020
A Viking Line hajón zenéltem.
2022-
Alapító tagja vagyok a formációnak.

1986-1987 | A Bancock Brass fúvós kórussal játszottunk ezekben az együttesekben.
1988-1991
1990-1991
1992
1992-1994
1993-1994
1993-1994
1994 | A Hungaroton gondozásában megjelent Útban hozzád című szólóalbumom.
1996-1997 | Az együtes egyik alapítótagja voltam. Vaya Con Dios, Shatak, Annie Lennox, Incognito, Brand New Havies, Hazel O Connor feldolgozásokat játszottunk.
1996-1998
1996-1999 | Az eggyütes egyik alapító tagja voltam.
1997 | Ott voltam a Bikini 1997-es, a Budapest Sportcsarnokban tartott visszatérő koncertjén is.
2003 | A Papp László Budapest Sportarénában ünnepelte az együttes a 20. születésnapját.
2006-2008
2006 | Közös albumom Benkő Péter színművésszel.
2007
2007 | Ekkor jelentek meg a Csillagok, csillagok... című népdalfeldolgozásokat tartalmazó, és a Sunset through the trees című, saját dalaimat jazzy stílusban előadott albumaim.
2007 | Horgas Eszter fuvolaművésszel a Müpában bemutatott Charlotte című előadásban zenéltem együtt.
2008 | Adagio együttes harmadik, Érintés című albumának lemezbemutató koncertje 2008. május 9-én volt a Papp László Budapest Sportarénában.
2009-2011 | Második formáció.
2013-2017
2016-2020 | A Viking Line hajón zenéltem.
2022- | Alapító tagja vagyok a formációnak.
© Kató Zoli | Made by Csitáry Office
© Kató Zoli | Made by Csitáry Office
© Kató Zoli | Made by Csitáry Office